Ágyát zsibongva körülállja
gyötrő, fehér angyal-sereg.
Hajnalban felébresztik őt
s a hűs párnák közül kicibálják,
pedig ő aludni szeretne.
Puha kalácsot tömnek a szájába
és édes tejet öntenek,
pedig ő nem akar enni.
Kicsi lavorból megmosdatják
állott, rossz szagú vízzel,
pedig ő tengert szeretne,
hideget és végtelent.
Inget adnak rá és ruhát,
nyakkendőt kötnek neki,
pedig ő anyaszült meztelenül
szeretné csókoltatni bőrét
a nappal.
Fanyarfüstű cigarettát
gyújtanak meg a fogai közt,
pedig ő szénaillatot szeretne szívni
s ébredő erdők szagát.
Sétabotot nyomnak a kezébe
s húzzák, taszigálják végig
a vijjogó, lármás uccasoron,
pedig ő csendet akar
és nem akar menni.
Ha kő esnék fejére a háztetőről,
elkapják a levegőben –
s ha lefekszik a sínek közé,
merthogy meg akar halni,
gonoszul mosolyogva ölbe kapják
és arrább teszik.