Busan állunk a gyászos sír előtt,
két szemünkből a könny árja sürün hull,
fájdalomtól kínozva látjuk őt
és az ádáz halált, mely közöttünk dul.
Míg a zord föld dübörögve hull le rád
a holtak mély álma dajkál a karján már,
szellemednek az Isten nyugtot ád,
s túl mosolygó világ, csöndes otthon vár.
Ember sorsa: halál, halál,
béke vonja föld iránt az ember sivár testét.
Lelkünk magasba száll
s a felhők fölött zeng a dal, s várja békesség
Kedvesünk!
Lent, a néma sír világa rejt magába már.
Álmodjál!
Lent a sírban álmodjál!
Fényes angyalok karján
csöndesen álmodjál!