Nyirkosan, szürkén álmodik
a hegy aljába lapuló,
sáros
kis bányaváros
de nem jut el az igaz álmokig...
Lábam a sárban cuppogva locsog
s a hideg esőcseppek bús-kesergőn
percegnek az esernyőn
és öblösen csobognak a csatornák.
Én egyre
nézek a hegyre:
Én érzem, hogy a felhők
csak a hegy alján gomolyognak végig,
a felhők sohasem érnek fel az égig,
s ott fent, a tiszta magasságban
minden gyémántosan felsziporkázó
tűz-sugarat kap, –
Érzem, hogy ott fent: süt a Nap.