Valamikor halk téli estén
Kísértetjárás lesz, tudom –
Városvégén, temető mellett
zúzmarás, ködös vén uton.
Az a kísértet ismerősöm
úgy ismerem, mint magamat,
lepedőben úszik a ködben
s áll meg a villanyok alatt.
Fejét otthagyta valamerre,
üres szemgödre mély titok.
Ne higgyétek, hogy szomorú lesz,
ne higgyétek, hogy sírni fog.
Borzasztóan fog hahotázni,
összecsapdossa csontkezét
és nyikorogva fog táncolni
a vad kísértet szerteszét.
Aztán lassan szerteoszlik
s vonítanak a kapukban végig
feketeszőrű csúf kutyák.