Sohse éreztem
ennyire még
a hangulat hatalmát,
mint most ezen a kék,
lila-sötét alkonyaton.
Ahogy egyhangún lépek, lépek
valami eddig ismeretlen,
különös, bágyadt tűzben égek.
Égből bocsájtott kicsi selyemszálak
(álmos, jó-hűvös esőcseppek)
a szívemre fonódnak
és húznak messzi Országába
a Szépnek, a Jónak.
Mintha mindenki csókot adna,
mintha mindenki megölelne,
mintha pap lennék, Isten papja.
Szeretnék így valakinek
ismeretlenül elébe toppanni,
s míg kék szemem könnyben ragyog, –
magamhoz vonva
fülébe sugni titokzatosan:
– Barátom, tudd meg, poéta vagyok!