Csak a csillagok sétálnak az égen,
s pár fáradt ember baktat még az uccán –
az ablakom előtt fekete akácfa
hajbókol furcsán
és figyeli, mit susog a másik.
(Valaki messze halkan zongorázik.)
Sötét szobámba belegyint a szél:
a csipkefüggöny levegőbe lebben –
a földön ez zizeg a leghalkabban
a legrejtelmesebben:
csak megsejteni, nem is hallani...
(Valahol messze sóhajt valaki...)