Sötét, altató őszi délután
az álmaimat kutatom:
jácintvirágú, babérkoszorús
álomarc után rovom az utat
tündérországban – csendesen.
Sötét, altató őszi délután
eső kopog az ablakon –
zöldposztójú kis íróasztalomnál
mélára-lankadt, zsongó fejjel
hallgatom.
Sötét, altató őszi délután
az ablak szolgál képkeretnek:
a lejtős, sima sürgönydróton
egymásután simulnak, kúsznak
a parányi kis esőcseppek.
Sötét, altató őszi délután
futnak a dróton végesvégig,
ezer esőcsepp, ezer árva
és együtt hullnak le a sárba,
amikor egymást utolérik.
Sötét, altató őszi délután
sürgönytvivő drót-utakon,
tündérországban, zengő réten
az álmaimat kutatom –
s nem hullok le, míg el nem érem.