Kihez szállnak ezek a nóták,
tavaszi őrületbe szédül,
mint márciusi álmodó fák.
Kinek szürete: rím gerezdek, –
erősen álljon meg a lábán,
mert tudja meg: én sohse vesztek.
Tudja meg: a halk zönge húrok
megpendülnek az ujjaim közt –
s nem tudtak így a trubadurok.
Belőle a dal zengve vágtat
patakzón ontja kópé lelkem
a bús rezgésü tercinákat.
Az ütemeket zengi, vágja
és szentivánéj lesz a földön
és megterül az álmok ágya.
– Kiért e versek élni jönnek,
boruljon hát a kebelemre
s higyjen, higyjen az én erőmnek!