A nappal büntet,
(Miért?)
de az éjszaka szép, nyugalmas
s álomra hajtjuk elzsibbadt fejünket.
Ilyenkor alig élek.
Zárt ablakomon némán besuhan
két-három árva kóbor diáklélek
és meginognak, zizegnek szobámban
a cineráliák.
Kisurranunk,
Átgyűrődünk a csipkefüggönyön
erősen, nagyon átölelve egymást
susogunk valami
szépet és nagyot,
mit a Fátum csak álomnak hagyott,
s így utazzuk be a széles világot.
A hold süt,
az öreg tölgyfák remegve susogják
az alvó csemetéknek:
– Kóbor szellemek! –
– Ébredj fel! Köszönj! –
És reggelre a végtelen világ
csupa harmatcsepp, csupa könny!