Fekete síneken rohan a gőzös,
Köszönnek, bókolnak távoli bércek
idáig sír a sok fehér havas,
mikor az ablakon feléjük nézek –
Fekete síneken rohan a gőzös.
Beszélni kezdek a messzi hegyekkel
csendesen susogok – felelnek ők is,
hangjukat viszi az esti szél
s röpíti sok ezer hajlongó kőris –
Így tudok szólni a messze hegyekkel.
Szerelmet esküszünk egymásnak halkan:
“Szeretlek bölcsői száz ősapámnak!”
S felelnek: “Tieid vagyunk örökké,
kíván, vagy követel bárki magának!”
s szerelmet fogadunk egymásnak halkan.
Fekete síneken rohan a gőzös,
kattogó robaja monoton csúf dal –
s én érzem, hogy egy vagyok, amíg csak élek
a sok-sok zokogó erdélyi csúccsal,
bárhová ragad a rohanó gőzös.