Csend borult erre a vidékre
s egyedül álltam.
Alkonyi ködben pár fehér havas
szunnyadt csupán a határ peremén
s olyan szomorú, elhagyott volt minden
hogy nagyon, nagyon megsajnáltam.
Permeteg esőt sírt az ég,
s a szél is zúgott:
Szeretsz-e még?
Szeretsz-e még?
Nagymesszire rekedt
zörgéssel szaladt egy szekér...
Mint késő őszi nyárfák
remegett meg a lábam,
arcomba gyűlt a vér
Letérdeltem az út szennyes sarában:
úgy csókoltam a kerékverdeső
otromba, sáros, kemény köveket...
Fekete varjak kavarogtak
fejem felett
s bágyadtan, némán pergett az eső.