Másfelé talán hideg lennék
és nem csókolna szerelem.
Itt nem alhatom éjji ágyon
mindig kerülök, mindig vágyom,
s a köveket is szeretem.
Itt mindenben van jelentőség,
itt beszélnek a hegycsucsok
ölén ezernyi szent ligetnek
füvek és bokrok mind zizegnek
patak cseveg és fa susog.
A pókháló is aranyból van
s puhán, finoman megkötöz:
itt maradsz, itt élsz mindörökké
itt porladsz némán szürke röggé
ha rád borul a ködös ősz.
Csudálatosan ragyogó föld
– Idegen ezt nem érti meg, –
Egyszer mosolyra sziporkáztat,
máskor ezreket könnyben áztat,
izzó és mégis szűz-hideg.
Csókoló szemmel nézek végig
a messzi havas hegyeken:
dalolok róluk halkan, lágyan
és simogató, örök vágyban
a köveket is szeretem.