Szeretem Erdélyt! –
Ezt mondja mind, ki erre lép,
és ezt mondom ujjongva én is:
kemény föld, de szeretem mégis,
mert csodaszép, mert meseszép;
Valahogy erre
élnek nagyon a régi mondák,
csillagcsodáktól terhes ég
s mind, mind a régi hun mesék,
s virágot hajt a régi holt ág.
Havas hegyláncok
komor őrségen sorba állnak
és sok misztikus estelen
elsugdosódnak csendesen
hőstetteiről Atillának.
Öreg táltosok
fehér szakála lebben itt
– távolon át is színezüstből –
áldozati tűz égbe füstöl,
s a szügyönszúrt mén felnyerit.
Sárkányok jönnek,
hegyek ölében mély-lakók,
torkukból kék tüzet okádnak
az unokákra méla vádnak. – –
Szelidek, szépek, meghalók...
Zsongító titkok
ülnek itt rá a képzeletre,
a könnyben van már a vigasz,
lehetetlen itt nem igaz, –
s a történelem táncol egyre.
Szeretem Erdélyt! –
Hány ember sír, ki erre lép,
s hangos szóval ezt mondja mégis:
Itt születtem, szeretem én is
és csudaszép és meseszép.