Tegnap kimentem a határba.
Minden fehér volt és havas
és én annyira árva.
Hallgattam: a szél hogyan átkoz,
ha dühösen a fákba tép
s odaléptem a fákhoz.
Gondoltam a kicsi rügyekre,
kik ide vannak zárva most,
kiknek nincs táncos kedve.
Ablakhoz vágytam csalni őket:
a zöldhajú, kis börtönös
tavaszi hercegnőket.
Hittem: kinéznek, hogyha zajjal
elsorolom a nevüket:
Élet, Vágy, Öröm, Hajnal!
Szorongva lapult a kezemben
egy éleshangú, vad kolomp,
s bolondul rázni kezdtem.
Aztán daloltam a határban,
aztán néztem, néztem a fát – –
– és hasztalanul vártam.