Fenséges Asszony! Kis apródja
magának ír most levelet.
Olyan lesz, mint a hópihék,
karácsonyesti lehelet.
Fenséges Asszony! Ez a szürke
köhögős alkony lázba von –
Sose kapott szép levelére
fogadja íme, válaszom.
Fenséges Asszony! Úgy tekintem
az életet, mint bús bazárt,
mint ezt a fényes régi kastélyt.
Az én királyom idezárt.
Talán egy verses köszöntőmben
nem voltak szép formás betük:
Kapum elé őröket rendelt,
s komoran villog fegyverük.
Ódon nagy palotámmal szemben
a fenyveserdő felsusog
s párnázva pihéz, hull a hó
és én aludni nem tudok:
Udvari bálok zaja zendül,
köröttem zsong száz szép ige –
Egy csókot kaptam homlokomra –
Fenség, Fenség, emlékszik-e?
Én most is vágyom égi csókra,
tisztán és égve igazán.
Miért nem áll meg palotámnál
egy gyémánttalpú kicsi szán?
Fenséges Asszony, egyre várok,
sok már a fogság, ennyi kin,
ottkünn már alusznak az őrök
s a hó hullása hermelin.
Ez az ideges havas éj
nyugtalan beteg lázba von –
Sohse kapott szép levelére
kérdés a végső válaszom:
Egy bálon, egy csókon kivül
nem fog maradni egyebünk?
Fenséges Asszony, hull a hó.
Fenséges Asszony: mehetünk!