Morzsolgatjuk az imádságot
s azt hiszik mások: fal-fele fordultunk,
azt hiszik mások: réges-régen alszunk
s akkor csordul az éjszakai könny.
Hiába szólunk: butaság csak!
Hiába szólunk: mire jó ez?
Hiába mondjuk: ne ömölj!
Pereg, pereg a könny.
Olyan ez, mikor dugott kincsünk
szobáját szellőztetjük,
mely nagy időn át pecsételve volt,
vagy egy rejtélyes kéz-húzásra
felgördül a nagy, rejtő éjji függöny
és befénylik a hold:
Ilyenkor meg-megcsillan pillanatra
a senkitől se látott
mosolyfalakba zárt igazi kincs,
a mélységes, nagy, drága szomorúság!...
Az óra éjfelet ver – –
– Pereg, pereg a könny... –