Valamerre most gépek dübörögnek,
verejték-patak föld mélyébe ás,
zordan ívelő felhőkarcolók közt
lüktető tömeg ajkán kél valóra
a harsogó, a győztes haladás.
Valamerre most zümmög a zene:
tükrös kávéház, billiárdgolyók! –
Lelket perzselő őrült karneválban
felejtik el a bús maszkok, hogy élnek,
s hogy egyszer ők is, ők is meghalók.
Valamerre most bölcs öreg tudós
csontos öklével homlokára üt,
s virrasztva gyűjti halomba a kincset
Hol ember él a széles nagy világon,
lázas, vad élet lüktet mindenütt.
... Éjfél után van. Látomás fog el:
Kifáradt százak kérges tenyere
nyitottan pihen... Halk a pihegésük...
S a székely falvak álmain keresztül
elkárhozottan zúg a Nemere.