Egyedül vagyok, egyedül.
Kibámulok az ablakon
Borong az alkony szürkesége
S a Csend beszédét hallgatom.
A Csend beszédét hallgatom.
Fáradt lelkemet lenyűgözve
Elnyújtott dallal ringat lágyan, –
S az óra kettyen közbe-közbe.
Az óra kettyen közbe-közbe,
Percek repülnek szerteszét
A lomha, álmos mutatóról
És hallom szárnyuk halk neszét.
Zümmögnek altató mesét,
Üzenetet egy messzi honból,
Hol örökös a napsugár,
Hol ezüst vizek habja tombol.
Hol ezüst vizek habja tombol,
S tündérek úsznak gondolákon...
A Csend meséjét hallgatom,
Míg egyszerre csak jön az Álom.
Meglep az édes, szőke Álom,
Mosolygás csillog kék szemében,
És hűvös kézzel simogatva,
Arcomra hajlik csókra készen.
Arcomra hajlik csókra készen,
Kis ajka egyre közelebb...
Az élet lassan elmosódik,
S begyógyul minden régi seb.
Nincs ennél semmi édesebb:
A szívre béke települ...
Csend van. Alszom. Az óra kettyen.
Egyedül vagyok, egyedül.