Be szép egy távol kedves ének,
ha virágban fetreng a rét.
Jaj, hogy dalolna kedvesének
egy ócska klarinét.
Nehéz bársony, zafiros pompa
a lányok álma mindenütt –
Koldús-mezemnek bús, iromba
szégyene mellbe üt.
Elfojtott vallomás-titokban
miért múlik el annyi hét
s miért nem élhet arany-tokban
egy ócska klarinét?
Százak vonóznak, hegedülnek
s fülelnek csacska ablakok –
...Nekimegyek az egyedülnek,
hallgatok, hallgatok...