Testvérem, látod, itt a napok napja
és átölel, mint drága, puha kéz
és a szemünkben mégis szomorúság,
míg egymáséban önmagába néz?
...Bolyongunk, testvér, Te leányos könnyel,
én ifjú daccal járom az utat,
mely vaksötét. A messze láthatár
még egy csillanó szikrát sem mutat.
Megyünk, megyünk... de nézd csak: ott a tájék
valami lilás fénysugarat ölt –
mintha Keletről ünnep közelegne,
mit fényruhában ünnepel a föld.
Hurrá, haj, hurrá! Látod, ez a Hajnal,
mely lángparipán onnan közeleg;
onnan születik édes diadallal
a nagy, csodás tűz, drága, szent meleg!
Ezt úgy hívják, hogy ünnepi bolondság!
Úgy borúl, mint egy simuló lepel!...
Hej, isteni az, mikor a hétköznap
nyomasztó éjje fényben ünnepel! –
...Testvérem, látod, itt a napok napja
és átölel, mint drága, puha kéz –
és a szemünkben mégis ül a bánat,
míg egymáséban önmagába néz?...