Idegen szavak bábel-zavarából
félrevonulva, ím, lelket cserélek
s kezemet szépen összekulcsolom –
Te még megértesz, ugye, Istenem,
akkor is, hogyha – magyarul beszélek?
Künt sáros, hullott, őszi levelek.
Csupasz fák ólmos, felhős ég alatt,
lomha köd fojtja a melódiákat –
és csak én vagyok egyedül merész,
akiből most is imádság fakad.
Engedd Uram, hogy két karom kitárjam,
s szívem igya fel mind-mind az esőt
és tönkreszikkadt, szomjas talajából
csiráztassál ki valami szent álmot,
szépet, boldogat, nagyot, jólesőt!
Acélozzad meg két karomnak izmát,
hogy szebb jövendőm piros hajnalán
nagyon erősen megöleljelek,
s kebleden sírjam le a múlt bűnét,
utolsó Védőm, Istenem, Atyám!
Hadd bontsam ki majd selymes lobogómat,
s míg sziporkázó, víg tavasz ragyog –
csordultig telve hittel, akarással,
zenés ajakkal kiáltsam az égbe:
Istenem, olyan fiatal vagyok!