Fekete nagy diófa,
alatta fekszem én –
szembe valaki másik:
szemüveg a szemén
és nézzük egymást.
A haja hosszú és sötét
kezében ecset és paletta
vékonyan füstölgő cigaretta
és néz:
úgy látszik tetszünk neki ketten!
én és a nagy diófa.
Valami régi dalt dúdol,
valami hosszú, hosszú dalt
és közbe vázol:
valami szépet szeretne kihozni
az öreg fának hajlott gerincéből
és a lappangó, tüzes, ifjú lázból...
Dúdol, dúdol.
Oly szomorú a dal,
s mire elhangzik az utolsó strófa –
– elszenderül a két modell – –
s alszunk pihegőn-csendesen – –
én és a vén diófa.