Tágas és derűs délután volt.
Beültem a kioszkba, a tó mellett,
a sugáreső suhogva verte a vizet
s vakítóra mosta a hószínű hattyút.
Málnafröccsöt ittam karcsú
pohárból, – semmim sem fájt,
szerelmes is voltam, – jólesett.
Aztán harangoztam, csilingeltem
az ezüstkanállal: odajött
a főúr, neki is jókedve volt,
a szeméből láttam, hogy szeret engem.
Lássa, mondtam neki, ha most
költő volnék, verset írnék,
arról a fehér hattyúról egész
biztosan azt írnám, hogy olyan
mint egy álom a költő szívében.
Megkérdeztem: ha megnyerné
a kórház-sorsjáték főnyereményét,
mihez kezdene? Ő kacagott
és nedves lett dióbarna szeme.
Lám, lám, mondtam,
apró örömek közt botorkálunk a sírig.