Róluk szólok, akiknek két szemük van
s a két szemükön keresztül se látnak,
elolvasták, mert úgy illik, Petőfit,
s vasalt ruhájuk három öltözet.
Üres vitákban Istenről beszélnek:
mosolygós öregúrnak képzelik
s ha döbbenetes szörnyű szépségében
elébük borzad, menten letagadják.
Róluk szólok, a józan boldogokról
akik azt mondják: mégis fák a fák
lelketlennek mondják a köveket
igazán a tündérekben sem hisznek.
Övék a föld és árnyékjára mind,
kutak mélyére soha le nem szállnak
és úgy halnak meg mese-gyertya nélkül:
gyógyíthatatlan egészségesek.