Távol tavaszt nézve,
ahonnan elkéstem,
délibáb-hívásban,
álom-kergetésben
emlékszem egy gyermek-nóta
csengő dallamára:
Mókuska, mókuska,
felmászott a fára...
Illatos nagy erdőn
pajzán játszi kedvvel
kacagó kisfiú,
hej, minek is ment el?
Miért nézek olyan búsan
a tölgy alatt állva?
Mókuska, mókuska,
felmászott a fára.
Hajnalok a földet
sugarasra festik,
akkor indultam el,
s kergettem napestig.
Kergettem is, ígértem is,
csaltam is hiába:
Mókuska, mókuska,
felmászott a fára.
Okosszemű jószág
gyermekvágyam lelke,
lompos kicsi mókus,
gyere az ölembe:
Tudod: jó kisfiú vagyok,
S tudod: nagyon árva,
Mókuska, mókuska,
Felmászott a fára.
Nem kellett karácsony,
csörgő dió, alma
ugrált a kis mókus
maga után csalva.
Csodaszarvas: elcsábított
Epedés-országba:
Mókuska, mókuska,
felmászott a fára.
Sóvárgó szívemben
megfogant az átok;
azóta elszökik,
akármit is látok;
Ilyen hűtlen, fürge mókus
lelkem minden vágya:
Mókuska, mókuska,
felmászott a fára.
Távol tavaszt nézve,
ahonnan elkéstem,
délibáb-hívásban,
álom-kergetésben
sírni kell egy bohó kis vers
régi dallamára:
Mókuska, mókuska,
Felmászott a fára...