Búcsúztató

Isten szolgája a szálló Idő, Kitárt szárnyával csak egyet legyint: Dolgok születnek fényes napvilágra, Egy új legyintés, – semmi lesz megint.

Nyitott szárnyának hűvös rezdülése Gyermek-arcokat szent-komolyra szánt... Nagy, hűvös szárnyát csöndes suhogással Ha érezzük, hogy kiterjeszti ránk:

Mint gyermek-lelkek álltatok itt egykor A liliomos, szent zászló alatt, S remegő kézben égő gyertyát tartva Rebegtétek az édes szavakat:

“Hű fiad leszek! Fogadom Neked ma!” S kigyúlt szemetek ártatlan tüze És ragyogott a hófehér kokárda, Mit lelketekre angyal-kéz tüze.

És most itt álltok. Újra. Utoljára, Szép gyermek-álmok, Isten véletek! Előttetek a küzdés és a pálya, Mentek harcolni harcos életet.

Körülöttetek nem lesz béke többet: Fegyver, csataszó, ágyú, harsona! És fületekbe vad fenyegetéssel Üvölt az élet vásári zaja.

Harcolni kell, mert ez a szörnyű végzet, Mert bennetek az Isten vére forr, Harcolni kell, mert jön az alvilágnak Pokoli népe s hiszi: elsodor!

S korbácsütések vágnak hátatokra És arculcsapkod durván száz ököl – – – Kábultan álltok! – Ezt hívják életnek? Panaszkodástok tengere ömöl.

Igen, testvéreim, ezt hívják életnek! Minden kéz álnok vermet ásogat... Életre szálló, harcoló testvérek, Fogadjátok ma jó tanácsomat:

Ha lankadtok az élet viharában, S fáradtan csügg le vérző kezetek, S hogy nem bírjátok már tovább a harcot, A döbbent szívben fájón érzitek;

Az ellenségnek ne hódoljatok meg És ne álljatok csüggedt szomorún, – Előttetek a kitárt templom-ajtó, Az örök menhely, örök azilum.

Csupán egy lépés... lépjetek be halkan (Elül a lárma hátatok mögött...) S keressétek meg: hol van az Ő képe, Ki szíveteken hajdan őrködött.

Térdeljetek le könnyázott szemekkel, S Ő rátok tekint, rátok mosolyog, S emlékek jönnek: égő gyertya... zászló... Sok régfelejtett, csodaszép dolog!...

S újjászülettek! Bánatotok enyhül, És úgy érzitek: élni, élni jó – És felujjongtok: Áve Mária! És győztes lesz a kongregáció!...