Ha búcsúnkat az ég is dübörögné
és harsonázná ezer harsonával –
Te tanárom vagy nékem mindörökké.
Gonoszok keze bitófát verhet
s ólomból rakhat bitófát válladra
akkor is szépen hurcolod a terhet.
A régi görög bölcsek
hatalmas, titokzatos lelke
ölel át
és gondolkodás nélkül hörpinted ki
a Sokrateszek méregpoharát.
Véres fejeden töviskoszorú
mégis vigasztalsz úton-útfélen,
és ifjú lelkek gyógyszerét kínálod. –
csak egy kicsit a szemed szomorú.
Mondd, Mester
nagyon sajognak a szegek
amelyekkel a kezedet átverték?
És enyhíti-e nagy fájdalmadat,
ha vallomást teszek? –
Nehezebb lesz, de istenibb az út,
ha ösvényeit nyomaidon járom,
s a kacagók szemébe,
a gúnyolók szemébe,
a gyűlölők szemébe
büszkén hirdetem: Te vagy a Tanárom!