Be szép is lenne fürödni a hóban,
míg csókolva a fehér pihe ránk száll,
majd hermelines fenyő-rengetegben
felmelegedni piros rózsalángnál.
Havas szilfákhoz puhán odalépni
– ha csúcsaik közt sípoló szél vágtat –
s ezüst csengővel, aranyos hajszállal
teleaggatni, fonni minden ágat...
Be szép is lenne: jégvirágos ablak,
valami bánat, simogatva bántó,
s ajkunkról hozzá eszeveszett ének,
míg házunk előtt csilingel a szánkó.
Nézni, nézni a bolygó tüzeket,
ha betlehemi éjszakába futnak,
szép, piros almát mosolyogva adni
kigyulladt arcu kántáló fiúknak.
Aztán leülni, imádkozva sírni,
hogy körülöttünk ilyen szép fényes lett,
s végül csudásan, kivételesen
fehér tintával írni ezt a verset!...