Be rossz ilyenkor céltalanul járni!
Mintha komoran magam után húznám
csöndes bánatát minden ősapámnak,
úgy baktatok a szürke, őszi utcán,
a nedves köveken,
s a hullott, sárga levélhalmazon.
(Néha van köztük egy-egy korapusztult,
zöld levél; –
azt felveszem és megsimogatom.)
Hang nem riaszt,
fény nem vakít – –
csendesen, mélyen körülfigyelek,
mintha keresnék valakit,
aki késik, vagy nem akar eljönni.
Kiürül minden boglyas fecskefészek,
Akire várok, nem jön
és aki jön, nem vártam,
de mégis minddel furcsán szembenézek;
Szemükben ott kísért a régi kép,
a siratott, a nyári... – –
Nedves, halk, esős, őszi délután
be rossz egyedül, céltalanul járni!