Mint jó lovas, mikor lovára ráterem,
veti magát a hajnali fény
a mennyezeti rácsos ablak poros üvegére.
Kihalt, üres a bálterem.
Fáradt, unalmas arccal
ődöngök végig,
mégegyszer utoljára
én: – az utolsó.
(Most jó lenne a szívem hamvvedernek)
A sikos parkett még nem itta be
a konfetti esőt,
s a hurkot-vető papírszalagok
ezer foszlányban szanaszét hevernek.
...Lehajtott fejjel kémlelődve nézek:
valamit keresek,
valamit, ami drága, –
sok zöld, lila, veres
papírfoszlány között
keresem, amit mindenki keres!
egy kis darabka boldogságot.