Tornyot akartam emelni az égig
álom fenyvesek zúgó rejtekén, –
Tornyot akartam emelni az égig
és Uramisten! – mivé lettem én?
A vasbetonok iszappá puhulnak,
mert rájuk lehelt valami erő,
deszkák, gerendák kígyós lángot fogtak,
s varangyként ugrált szét a kő.
Nagy lángbetűkkel írás állt az égen!
Az ég magosan és te odalent!
Aztán csak az esti szél sóhajtott,
s a Babel-romra ráborult a csend.
...Sok ezer évig aludtak az álmok:
most ébresztgetem, vezeklő diák: –
s a fenyőerdő rombadőlt zugában
nyílik egy kicsi sötétkék virág...