Paták csattognak, kövezet szikrát hány,
Tajtékos lovak futnak, mint a sárkány.
Nyitott torkukból lángokat köhögnek.
Jaja zajlik a megtaposott rögnek.
Kocsis kalapján vörös tulipán,
s egy ifjú megy az ördög kocsiján.
Tüzelő szeme vad, szomorú-mély:
hívja lidérces ezer messzi kéj,
hívja ördög-szó, csók zenéjű város.
Kocsisa: ördög: vörös-tulipános.
Néha könyörög: “Állj meg már velem!”
de az csak hajt és nincsen kegyelem.
Alvó uccák vadul riadnak át,
visszhangozva a kocsi robaját.
s hol keresztes két uccatorkolat,
egy zárda mellett vágtat a fogat.
Az éjbe, mintha imát zengene,
úgy bámul tiszta száz ablakszeme.
Kocsis kiált, a két paripa fú,
s a kocsi mélyén zokog a fiú:
– Ott most a béke csókot integet,
földre szór titkos égi híreket.
szűz lelkek mennek zsolozsmázva, ódon
korhadt-boltíves kongó folyosókon.
Fejükön rezgő gloriola-pára,
s a kápolna vár hajnali imára.
...Paták csattognak, kövezet szikrát hány,
fut a vad szekér, paripája sárkány,
kocsisa kurjant, kereke zajog... –
– Fehér apácák... imádkozzatok!