Az éjszakák csöndje: fojtott nyugtalanság.
Viharhántott fenyők zúgnak a hegyoldalon,
a patakok mormolnak itt is, ott is
és sietnek valamerre. Sietnek, sietnek.
Amikor vízvájta odumba menekültem
a farkasok elől, mikor tüzet gyújtottam
a barlangszáj elé: tűzzel falaztam be
magamat s zártam el mindenektől.
A tűzön túl: villogó, éhes farkasszemek,
rövid, homályos nappalok, hosszúra
nyúlt, csillagtalan éjszakák, fenyőzúgás,
kisértetjárás, mindent betöltő idegenség.
Tudom, hogy önmagamból nincsen út semerre.
Vörös tűz ropogja a remeték dalát.
S csak álmomban járok faluról-falura
örökbékét furulyázva a föld lakóinak.