Valaki leejtette
az aranygyűrűjét
és felzúgott az őszi szél felette:
esőző, száz, sápadt levéllel
betemették a gesztenyék.
Most keresi
és hallgatja az ősz-szimfóniából
ki-kisajduló fájdalmas nagy Lelket
és a könnyei folynak.
Aranygyűrűjét kár keresnie;
azt elrejtette rég
az igazibb arany,
könnyes levelek őszi aranya,
imbolygó, sápadt, hulló gesztenyék.
Könnyes levelek sápadt aranya
hímes bölcsőben
ringatja, mint szent, áldott jó anya
és rekviemet orgonál felette...
Minek keresi, aki elejtette?