A kertre vert
az esti köd.
A szél beszél
a fák alatt.
Hűvös, nyügös
ilyenkor itt,
de jó a szó
és fogva tart.
Búsan suhan,
zörög, zokog,
mint akinek
halottja van.
Valószinűtlen
fut az út:
mesés körök,
örök mesék.
Beföd a köd,
levert a kert
s a szél mesél
a fák között,
S az ember áll
a fák alatt
és integet
és bólogat.