Felesége kéri:
– Beteg vagy, fiam,
ne menj ma hivatalba! –
Két fia kéri:
– Láza van, apám,
ne menjen hivatalba! –
Dermedt madarak riadoznak:
– Nagyon hideg van,
ne menj ma hivatalba! –
Zuzmarás fák közt
bömböl a szél:
– Maradj az ágyban!
Ne menj a hivatalba!
Ő pedig feleli nékik:
– Nem lehet, fiaim,
be kell fejeznem a zárszámadást.
És fölkel az ágyból.
Míg dideregve mosdik,
régi latin szók jutnak eszébe:
Officium, officii = munka, tisztség, hivatal.
Debitum, debiti = adósság, kötelesség.
És titkolja, hogy reszket
és búcsut vesz és elindul a húszfokos hidegben.
Nem lelkesedik, nem rajong,
nem hajtja feszülő féktelenség,
nem fűti forró fanatizmus.
Hírnév, dicsőség, győzelem hármas-igéjét
nem lengeti rőt lobogón.
Egyszerű, józan és kérlelhetetlen,
mint a kenyér,
mint a zárszámadás,
mint a kötelesség.
Nézz utána, barátom,
amint köhögve lép ki az északisarki hidegbe:
Kishivatalnok.
Kissé hajlott és deresedő.
Ötvenéves.
Amundsen kortársa.
Hős.
Az én apám s a te apád, barátom.