Pax tecum testvér, most csak muzsikálok,
Két nagy szemedet meghipnotizálom –
Este van, este... rohantunk bután,
s annyi lihegés, annyi gond után
most már jöhet a csöndesség, az álom.
Hajtsd le fejedet. Lüktet a nagy város,
de minálunk, most itthon van a béke,
– eltompul benne halkan a zsivaly –
testvér, testvérem, emlékezel: tavaly
én voltam a ház legzajosabb vendége.
Tollam hegyéről bölcsességet szűrtem,
s úton-útfélen hangosan kínáltam:
Most már szívem és tollam hegye más,
nem talál okot a vitatkozás
és ólomsúlyra nehezült a lábam.
Csend van, mélységes... Alszik a vén nyárfa.
Hogy él még, néha zizegése hírt ad...
testvér, testvérem, egymás karja ez,
ami most lágyan bennünket fedez,
vagy mindkettőnket más Valaki rángat?...
Összeszorított imás tenyerünkben
elpihennek a legnagyobb talányok...
Aludj, csak aludj – nem félek, ne félj! –
Szép lesz az álom, – boldog lesz az éj...
Pax tecum, testvér, halkan muzsikálok.