Olyan jó mostan idebent!
Lelkem sok alvó álma ébred
S némán, mint éji denevérek,
Keringenek fejem körül...
Ülök hallgatva, egyedül
És olyan édes ez a csend!
Olyan jó volna mindig így! –
Mikor az álom elsimít
A homlokunkról bút, barázdát
S a szenvedélyek: zárt vadak
A börtön vasát meg nem rázzák:
Mikor az Élet hallgatag
S a Csonthalál rá nem irígy, –
Olyan jó volna mindig így!
A csend riadtan megrezeg!
Lélekharangként üt az óra.
Mintha hívná egy búcsúzóra
A sírbahulló perceket;
Cserépvirág lesárgult szirma
Halk zizegéssel száll kezemre
Mintha zokogna, mintha sírna,
(Mintha az őszről verset írna) –
S én fájó szívvel – ébredek!