Fekete tábla és magány.
Mikor lelek a végső célra?
Állok a nagy tábla előtt:
nehéz példa, algebra-példa.
Számokat írok, sokat, sűrjen
s állok ezer misztikum mellett.
Az is lehet, hogy egyszerűbb,
csak egy másodfokú egyenlet.
De zavarosak már a számok,
az élet-vizsga nehéz börtön –
Mámoros fejjel újra kezdem
és ha megvan, megint letörlöm.
Szememben néha kigyullad
valami fáradt idegen fény:
A végeredmény mindig semmi
és ha van néha: rossz eredmény.
Néha már sírni is muszáj
s kiáltani: elég a harcból!
És kezem néha számok helyett
szemeket és arcokat rajzol.
De mind csak X, az ismeretlen,
mely irgalmatlan nagyra nőtt!
– ...A kis nebuló nemsokára
elalszik a tábla előtt...