Jóságos Isten, áldottszívű kertész,
ki minden reggel átsétálsz a kerten,
akit csodálunk gyökereket verten
figyelj: egy dudva zsoltárt énekel!
Jóságos Isten, áldottszívű kertész –
Szirmaim nem szép, pompás csillagok;
csak egy tövises, csúf növény vagyok,
lekonyult, béna, bús, haszontalan.
Dudvának hínak. Mindenek gyűlölnek:
megtűz a nap és kínoz a hideg,
mert nincs gyümölcsöm soha senkinek,
s én – mégis élni, élni akarok!
Mert, látod, mégis szép a madárének
és mégis szép a tavasz, illat, fű, rög,
s a kis méhecske énnekem is zümmög
és élni, élni, élni akarok!
Jóságos Isten, áldottszívű kertész!
Nekem nem árthat, aki örömest öl,
Csak Te ne bánts, ne tépj ki gyökerestől:
a kis dudvának legyen irgalom!
A fájón-édes élet napjai
legyenek mind-mind kiürített kelyhek,
s Te légy, akinek zsoltárt énekeljek,
míg lassudan a kerten áthaladsz!
S a kis, szomorú, mihaszna dudvára
– kérlek Istenem: – olykor rátekintsél,
s az több lesz neki minden drága kincsnél!
Ne tépj ki Uram! Élni akarok!