Tíz évig fogom írni azt a verset,
melyet a múltkor megálmodtam.
Gyöngybetűkkel lesz írva –
tiszta metszésben, aranyos tintával,
selymes-fogású, rózsaszín papírra.
Benne lesz minden, ami az enyém,
szomorú arcom,
reszkető lelkem:
mélyen, komolyan benne leszek én!
S egy hegynek tetején
kimegyek akkor majd az erdőszélre
és megállok a szédítő párkányon
és nagy munkámat eldobom a szélbe.
Libben, kavarog, kisebbedik, tűn, vész
a vérvörösen szétfolyó alkonyatban
mint szikra, mint fölpattant tűzvész
s távolba nézve
Volt-Nincs Országba
elrepül messze...
Letérdelek... – – –
Mások hihetnek őrültnek, ha tetszik
de én tudom, hogy akkor leszek művész...