Úgy irigylem azt az embert,
akire csak néha találok
csöndes szobámban, lefekvés előtt,
vagy a szerkesztőség zajában, kezébe
temetett homlokkal, szelíden.
Túl van minden problémán,
nem komplikálja az életet,
nem bontja fel százezer elviselhetetlen
borzongásra; a rémeket elűzte.
Testét kerékbe törték, de feltámadt
s ha lassan is, de jár
s úgy nézi a kezére száradt vért,
mint valami idegen ékszert:
a bölcs emberek különös mosolyával.
Cigarettáját is mélyen odagondolva
szívja, s míg mellében kihagy
a szív, s nehéz szúrások fájnak,
barátaival figyelmesen beszélget.