Tegnap még megtorpant
rajtam a szél,
amint az élen álltam.
Akadály voltam:
rám csodálkozott és kikerült.
Ma már meztelenül állok,
áttetszőn, mint a felhő,
könnyedén, mint a szikkadt szivacs.
Minden apró szellő-nyilacska
pórusaimba furakodik
s alig lassult futással
iramlik keresztül rajtam.
Holnap üres lesz a hegyél:
láthatatlanná válik,
kinek igazsága láthatatlan.
Akadálytalan pusztában,
fertőzetlen űrben
futhat a szél,
süvölthet a vihar szabadon
Isten felől, Isten felé.