Némán suhannak, fehér fátyol rajtuk,
Halk léptük alatt megremeg a rög,
S míg olvasójuk csendesen csörög,
Szűzi fohászban mosolyog az ajkuk.
Már alkonyat van, félig-meddig este –
Széjjelömlik a gesztenyefák árnya –
Beyer kótákat gyakorol egy lányka
S üteme szépen elsimul a csendbe!
Fapadon ülök én, az idegen –
S a nagy káoszt vándorolva járom
Megpihenek e boldog szigeten!
Liliom-illat árad szerte frissen
És olyan minden, mint egy édes álom
És érzem, hogy most itt lebeg az Isten!