A víz felett a sárga égbolt
mintha olvadtan izzana,
csupa lefojtott szenvedély: holt
szívemre hull a víz szaga.
Halk látomások körbeforgón
szívják zümmögve véremet
s tépett giliszta régi horgon
a víztől prédát kéreget.
Cipőmet és sebeim lázát
a langyos vízbe áztatom:
gyönyör hideglelése vág át
e mélabús horgászaton.
Zurrannak szép aranyos-zölden
szitakötők és bogarak
s árnyékukkal a vízbe törten
vídám halak villámlanak.
Szinte félelmes már e csendes,
pazar-békés sugárözön,
futó gyík a farkával verdes
s a fürge sikló rámköszön.
Ez a tikkadt, mély nyári hőség
ölébe fog és messze visz –
de jön egy távol lehetőség
s barnára árnyul lent a víz.
Minden ernyedt örömre lomha,
nyirkos tájak fuvalma dől:
egy-pár nyugalmas hónapomra
zivatar száll a tó felől.