Nem égbe-nyúló nagy havas,
felhőt csókoló Himalája –
Alig is hegy, – jóformán domb
és lassan felmegyek reája.
Lent nyüzsög, siet a világ,
mint fű közt futó sok-sok hangya –
halkan, finoman felszürődik
a fuvolázó pásztor hangja.
– Látod-e lent a tarka várost?
– Tudod-e, hogy emberek élnek?
– Tudod-e, hogy ott annyi könny van?
A nagy öreg fák így mesélnek.
Aztán könnyezem egy kicsit:
egy bokor ága szembe vágott...
Békés a cél: Virághegyen
szedek egy marék kék virágot.
Sohse jutok tán magasabbra –
– szívem valami ilyet érez, –
de a zaj mégis alattam van
és közelebb vagyok az Éghez.