A színész

Valaha tudtam, hogy a szám Mikor mond tréfát És mikor beszél igazán. Valaha tudtam, hogy a nevetés

Mikor valódi arcomon És mikor tettetés. Valaha tudtam, hogy a fájdalom Szívemben van-e, avagy tetszelegve

Csak önmagam csalom... Valaha tudtam, – ma már nem tudom: Összeolvadt az igazi És hamis hang a hurokon.

Összeolvadt a piros és a kék, A fehér és a fekete, Köröttem minden szürkeség... Valaha tudtam, – ma már nem tudom:

Koromsetéten hull a hó!... Az igazságom mind hazugság És hazugságom mind való!... Hisznek bennem? Vagy kételkednek?

Vagy ócsárolnak? –: Egyformán fáj az én szívemnek. Ember vagyok, de sorsom feledem; Színész vagyok, de nem tudom,

Hogy mi a szerepem. Előttem minden ködbe vész. Egyszer ezt játszom, másszor azt, S fáradtan kérdem:

Mikor pihen a nyűtt színész? Be jó is lesz majd! Jön a béke... Való, hazugság szerte-válnak S komédiámnak vége, vége!...