A Szépség után

Úgy keressük a szépet! Pacsirtazengős hajnalharmatot azért tapos együtt a lábunk s a tó tükrén a vérpiros habot

azért tapsoljuk két tenyérrel, mikor felkél az izzó napkorong. (Üres marad a kéz és a remény halott.)

Úgy keressük a szépet! Ha tikkadtszavú dél harangja kong, azért hív hűvös jó erdőhomály, hogy a patakcsergés a szívünkre hulljon –

Csitt – csend – hogy kalapál, hogy kalapál! (Ez nem a szépség, ez csak a halál.)

Úgy keressük a szépet! Egymás szemébe nézünk, de könnyfüggönyön át nem látjuk suhanni

a jövő folyamát. Folyamtündér üvegházában Szépség rózsája nyitni fog? (Éjbarna függöny,

égszínkék titok.) S csak keressük a Szépet! Lila kékes bús esti utcán, mikor kigyúl a sarki lámpa

és pisla csíkok díszitik az estét mint kék dolmányok aranypaszomántja, – esztelenül futunk. És kérdezgetjük erre, arra:

– Nem láttátok a szépet? És mondják, hogy most erre ment, most meg amarra lépett. Néha felbukkan nekünk is,

mint aki búcsut intett, de egy utcával mindig messzebb, s nem vár be soha minket