Mi szégyenünk:
hogy kiürítjük lelkünk kamaráját:
Éhes vagy? Egyél! Szomjas vagy? Igyál!
– s mégis adózzuk a föld uzsoráját.
Mi szégyenünk:
hogy tavasz-esten a tilosba mentünk
s örök-gyermekes, átölelő hittel
rímes magzatot fogamzott a lelkünk.
Mi szégyenünk:
hogy nem szégyelljük azt sem, ami már van,
s foszlott-elárult megbélyegzettségünk
hisz a bűnéből kifürdött világban.
Mi szégyenünk:
hogy szívünk néha a vérével ír,
hogy nem lépünk a káromlók hidjára
és papírunk nem fekete papír.
Hogy imádkozzuk:
– Velünk a könny! Hát ki van ellenünk?
s jajdulásunk is muzsikába [olvashatatlan szó]
Ez a mi dalos, örök szégyenünk.