Kicsi föld a rohanó árban.
Termőn, sóváran néz a háta
a nap csókja elé.
Senki Szigete:
még senki se látta.
Estenként nótát sír valakinek,
aki nincs ott és el se jő.
...aztán ráhull az éj
és elpihen... –
Csak a Duna zajlik, morajlik
és ottbenn néha megdobban a mély:
Tán a szívem.
Ottbenn csírázik csoda-csók,
hullató-szirmú, nászágyat-vető
mámoros kelyhű tubarózsa,
kipattanó virágok nesze csendül
s a víz a partot zengve mossa.
– Különben nyugalom:
Tengerből szökő vissza-utakon
sose juthat el rá dalos szirén.
S mégis hiszik a balga parti bokrok,
hogy valaki majd kiköt egyszer
a Senki Szigetén.